Komplex jogi tanácsadás biztosítási, kártérítési és közlekedési bűnügyekben.
Ügyvédi irodánk teljeskörű szolgáltatást kínál magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt.
Jogi tanulmányaimat szülővárosomban Miskolcon végeztem, ezalatt az idő alatt
lehetőségem volt fél évet Németországban tanulni Erasmus-ösztöndíjjal. Ügyvédjelöltként német
anyanyelvű ügyfelek biztosítási és kártérítési ügyeivel foglalkoztam, ennek keretében a polgári- és a
büntetőeljárási jog széleskörű gyakorlati tapasztalatára tettem szert. 2017 év végén lettem a Budapesti Ügyvedi Kamara tagja. Ügyvédként két hazai biztosítót képviselek, emellett szoros munkakapcsolatban állok a legnagyobb hazai
táplálékkiegészitő céggel is.

Fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást, ezért kuratóriumi tagjavagyok a Szolgálat-Teljesítés közben közhasznú Alapítványnak. Ennek keretében mind jogi, mind emberi segítséget nyújthatok az arra rászoruló rendőröknek, katonáknak, mentősöknek.
hitvallásunk
A szakvizsga után az addig megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteket jogtanácsosként egy magyar biztosító társaságnál hasznosítottam, ahol a multinacionális és professzionális gondolkodást, munkamódszert sajátíthattam el, valamint szereztem biztosítási szakjogászi képesítést. Fontosnak tartom az akkor megszerzett tudást és szemléletmódot, mert azokat mai napig hasznosítom, ezáltal a károsultaknak szélesebb körű, a másik oldal gondolkodását bemutató tanácsadást nyújthatok.
Keressen bizalommal!
e-mail: gergely@szatmarimargitai.hu
telefon: +36 20 335 54 38
cím: 1053 Bp. Képíró u. 6.
